Két rangos szakmai díjat nyert klasztertagunk, a Körber Hungária a pécsi üzemben alkalmazott digitális HR-es és kommunikációs megoldásokkal. A papírmentes gyár program keretében többek között már a munkaszerződéseket is elektronikusan írják alá a kollégák, éves szinten pedig több mint egy tonna papírt spórolnak meg.
Egy héten belül nyerte el a londoni székhelyű Employer Brand Stars nemzetközi verseny arany minősítését és a hazai HR Best pályázat különdíját a Körber Hungária digitális HR-es programja. A két rangos szakmai elismerés zsűrije egyaránt a pécsi gyárban bevezetett megoldások egyediségét és eredményességét hangsúlyozta.
A Körbernél évekkel ezelőtt kezdődött a papírmentes gyár program, egyszerre célozva a fenntarthatóságot és a hatékonyság javítását. Első lépésben a termelési területet digitalizálták: a kollégák ma már nyomtatott tervrajzok helyett a munkahelyek mellé telepített monitorokról kapják a szükséges információkat. A következő szakaszban a raktár állt át a nyomtatott listákról a tabletekre, majd következett a belső kommunikáció és a HR.
A gyárépületekből eltűntek a faliújságokra rajzszögezett nyomtatott papírok. A helyükre digitális kijelzők kerültek, amelyeken központilag frissülnek az aktuális információk. A cég saját mobilalkalmazást fejlesztett, ezen keresztül a kollégák nemcsak a híreket érik el, hanem a vállalati rendezvényekről, étteremről, sportkörről, munkatársi kedvezményprogramról is találnak információkat.
„A legnagyobb feladat a HR ügyintézés elektronikus platformra terelése volt. Első lépésként arról kellett gondoskodnunk, hogy minden kollégánk rendelkezzen a szükséges digitális készségekkel, képes legyen magabiztosan kezelni a rendelkezésére bocsájtott informatikai eszközöket és a megfelelő honlapokat. A projekteket ezért tudásszint-felméréssel kezdtük és képzéseket szerveztünk mindazoknak, akiknek szükségük volt rá” – foglalta össze a kezdeteket Zalay Buda ügyvezető.
Ma már valamennyi, HR-rel kapcsolatos ügyintézés digitálisan történik. A körberesek egy online felületen keresztül tudnak adatokat megadni és frissíteni vagy szükség esetén munkáltatói igazolást és más dokumentumokat igényelni. Még a munkaszerződések aláírása is elektronikusan történik, csak akkor nyomtatnak ki bármit, ha egy harmadik fél, például bank vagy biztosító, kifejezetten kéri.
A papírmentes gyár program, benne a digitális HR megoldásokkal éves szinten több mint egy tonna papírmegtakarítást eredményez. Ennél is fontosabb, hogy a visszajelzések alapján a munkatársak is szívesen használják, mert megkönnyíti számukra az adminisztrációt és időt spórolnak vele.
2025.11.21.