A Loschán Kft. elsősorban fémmegmunkálással foglalkozik; fémszerkezeteket, gépalkatrészeket, acélszerkezeteket és lemezalkatrészeket gyárt kis és nagy szériában, késztermékként és alkatrészként egyaránt. A cég szakemberei szinte mindent el tudnak készíteni, ami fémből van. Korszerű gépparkjukkal vállalják emellett szénacél, rozsdamentes és alumínium alapanyagok lézervágását, hajlítását és megmunkálását a legkisebb alkatrészektől a legösszetettebb, többtonnás szerkezetekig. Több mint 30 éves tapasztalatuknak és folyamatos fejlesztéseiknek köszönhetően megrendelőik kéréseit magas minőségben, rövid határidőkkel tudják teljesíteni. Gyártásuk már több mint 5000 m2-en zajlik, az alábbi 6 üzemcsarnokban: gépterem, betonvasüzem, acélszerkezetgyártó-csarnok, forgácsolóüzem, kovácsműhely és fröccsöntőüzem.
A cég az utóbbi években többek között betonöntő sablonok gyártására specializálódott. Rendeltek már tőlük sablont előregyártott támfalelemek öntéséhez, autópálya-elválasztókhoz, de készítettek már öntősablont stadionok lelátóelemeihez is. A Loschán Kft. szakembereinek keze alól került már ki féltető- acélszerkezet, komplett csarnokszerkezet és fémtároló váza, terasz tartószerkezete is. Ellátási láncuk válogatott beszállítóinak köszönhetően minden felhasznált alapanyaguk sarzskövetett, illetve minőségi bizonyítvánnyal rendelkezik, így termékeikkel bármilyen műszaki, minőségi előírásnak, szabványnak meg tudnak felelni. Ugyanez a magas minőség jellemzi nemcsak az alapanyagokat, de az egyes munkafázisokat is. A hegesztési feladatokat például AWI és CO eljárásban különösen tapasztalt munkatársak teljesítik, a minőségi előírások betartására külön eljárásrend van érvényben, az eredményt pedig saját hegesztőmérnök ellenőrzi.
Termékek, szolgáltatások:
Fémszerkezetgyártás:
- komplett acélszerkezetek gyártása;
- eljárások: préselés, csaplövés, fúrás, menetvágás, csiszolás, felületkezelés.
Fémmegmunkálás:
- lézervágás (csőlézer is);
- lángvágás, stancolás, lemezvágó olló, fűrész;
- élhajlítás;
- forgácsolás, marás.
Know-how és technológiák:
Lézervágó gépek AMADA LC-3015 X1 NT, AMADA LC-3015 X1 NT; Ermaksan; megmunkálható alapanyagok:
- Rozsdamentes acél (1.4301, 1.4404, 1.4571 stb.) 0,5-12 mm lemezvastagság;
- Acél (S235, S355 stb.) 0,5-15 mm között;
- Alumínium 0,5-10 mm között;
- megmunkálható táblaméret: 1500 x 3000 mm.
- Csőátmérő: 20-200 mm, zártszelvény max. átmérő: 140×140 mm, max. falvastagság: 10 mm, késztermék max. hossza: 3000 mm, befogható szálhossz: 6000 mm
Lángvágás megmunkálható lemezvastagságok: 15-80 mm.
Lemezvágó olló: maximális vastagság 20 mm, maximális hosszúság 3000 mm.
Fűrész: legnagyobb vágható szelvényméret 460×600 mm; automata gépünk esetén: 270 x 230 mm.
AMADA és Ermaksan CNC élhajlító gépek; préserő: 220 tonna, szélesség: 3000 mm.
Megmunkálási méretek: marás 900×500 mm; esztergálás: 600 mm átm.
AWI és CO hegesztés.
Alapítás éve: 1993
Alkalmazottak száma: 90
Minőségbiztosítási rendszer: ISO 9001 és EN 1090-EXC2
Éves árbevétel: 1,4 M Ft
Vevők, referenciák:
Lakatosmunkákat elsősorban a gépipar és az építőipar számára végeznek, de vannak orvostechnikai eszközöket gyártó-, illetve mezőgazdasági érdekeltségű partnereik is. Ismert referenciamunkáik: Puskás Stadion, DVTK Stadion, FTC Stadion.
Vállalati fejlesztések:
Az 1500 m2-es épület 2014-es felavatása óta a gyár telephelyén 6 üzemcsarnokban, összesen több mint 5000 m2-en folyik a gyártás. Legutóbbi beszerzések: daru, lemezolló, hegesztőgépek, indukciós kemence, hegesztőasztalok, csarnok elszívás, kovácsgép, hengerítőgép, eszterga. Komplex vállalatirányítási rendszer került bevezetésre a Széchenyi 2020 program hozzájárulásával, összesen 36 millió Ft értékben.
székhely: 7745 Olasz, Kossuth Lajos utca 80.
telefon: +36 [69] 557-110
email:
www.loschan.hu